Látnivalók
Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont és Kilátó
A balatoni hajózást,vitorlázást bemutató interaktív kiállítás egy különleges, hajó alakú épületben kapott helyet, melynek árbóca a Balaton legmagasabb épített kilátója
Kvassay sétány
A hajóállomás épületétől induló, 1200 m hosszú Kvassay sétány Balatonföldvár dísze, a déli part egyik legszebb sétahelye. A Balaton melletti települések között szinte egyedülálló, hogy több mint 1 km hosszú sétány húzódik a part mentén. Megyei védelem alatt álló platánfáit a XIX. század végén ültették.
Csigalépcső - és parkerdő sétaútvonal
Az 1974-ben kiépített, 2014-ben teljesen felújított parkerdő mind a négy évszakban igen kedvelt kirándulóhely és autóspihenő a Balaton partra érkező turistáknak.
A közúttól a parkerdő kiépített parkolójáig aszfaltozott gépkocsiút vezet.
A Lucs-tetőről gyönyörű kilátás nyílik Tihanyra és az öbölre, továbbá Külső-Somogy erdős dombvidékére.
Balaton klub
A balatonföldvári kikötőben álló Balaton Klub építészettörténeti kuriózum. Az 1900-
as évek elején alapították meg a körülbelül 600-800 tagot számláló zárt Vitorlás
Klubot. A 2012-ben műemlékké nyilvánított épületben, mely pezsgő, társasági
színhely volt, ma ismét színvonalas vendéglátó komplexum működik.
Sport
A Keleti Strandon található Viharsarok Vízisport központban számos eszköz
bérelhető a SUP-tól a katamaránig, illetve tanfolyamokkal is egész nyáron várják a sportolni vágyó felnőtteket ill gyerekeket.
A Balaton körbetekeréséhez pedig csak a kapun kell kilépni, hiszen a Génua apartmannal szemközt található egy kerékpárkölcsönző.
Kultúra
Balatonföldváron pezseg a kulturális élet, számtalan színház és koncert élménnyel
gazdagodhatnak vendégeink nyaralásuk során. Innen indult a Kultkikötő
programsorozat, a Fesztivál téren minden hétvégén más-és más rendezvényt
találunk, vagy a Bajor Gizi Közösségi ház színvonalas gyerek előadásaira is jegyet
válthatunk.
Gasztro
A rengeteg színvonalas szezonálisan nyitva tartó hely mellett szeretnénk kiemelni
két egész évben nyitva tartó hangulatos éttermet, a Platánt és a Fricskát, valamint
a helyi kézműves sörfőzdét a Helkát. Minden pusztán néhány perc séta az
apartmantól.
Környék
Ha kirándulni vágynak vendégeink, akár az északi partot is könnyen
megközelíthetik, Tihany komppal nem több mint fél óra. A nyüzsgő Siófok pedig 15
perc autózásra található.
Ha pedig a gyermekek egy gigantikus játszótérre vágynak, mindössze 5 percre
található Mövenpick Balaland: kül- és beltéri játszópark, óriáscsúszdákkal,
lézerpályával, VR szobával.